A Microsoft hivatalosan is megerősítette, hogy a következő napokban egyre több régió számára lesz elérhető a Windows Phone 7 platform első komolyabb frissítése. A „NoDo”, azaz a Google frissítése alapján „No Donuts” belső néven fejlesztett javítócsomag a vágólap mellett az alkalmazások gyorsabb betöltését, a Marketplace keresőjének frissítését és számos kisebb-nagyobb hiba javítását is tartalmazza, mely mellett a gyártók számára a legfontosabb újdonság a CDMA hálózatok támogatása lehet. A kizárólag számítógép segítségével telepíthető javítás ezen a héten csak a függetlenül vásárolt európai modellek számára lesz elérhető, melyet követően a szolgáltatói variánsok frissítésére is sor kerül.
Azóta történt
-
Szolgáltatók miatt késhet a WP7 frissítése
A Microsoft terméktámogatás oldala szerint az elhúzódó szolgáltatói tesztek miatt késik a „NoDo” frissítés kiadása.
Hír 19
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR yakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
it 2050-ig 35-50 százalékkal kell fokozni Japán áramtermelését, méghozzá az AI és a chipgyárak növekvő igényei miatt.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Ingyenes az Epic Store-ban a Dragon Age: Inquisition – Game of the Year Edition
gp A fullos kiadás tartalmazza az alapjáték mellett az összes nagy DLC-t is.
Az AI felé fordul az IKEA is
ph A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával.
PlayStationre és Xbox-ra tart a Horizon Chase 2
gp A folytatás a tervek szerint május végén debütál az újabb platformokon.
Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
ph Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára.
Már a Patriot is jegyezhet MPOWER szériás DDR5 RAM-okat
ph Az MSI visszatérő termékcsaládjába illeszkedő készletek kétféle kapacitással érkeznek, három sebességszintre.
Fizetős formában tér vissza a Wayfinder
gp A készítők átdolgozzák a korábbi free-to-play játékot, az új korai kiadás júniusban érkezik.
Ismét késik az Enotria: The Last Song
gp Augusztus helyett szeptember közepén kapjuk meg a régóta készülő alkotást.