Gyorskeresés
Mobil, navi
Online vásárlás
RSS csatornák
Érintőkijelzős lesz a Nokia C6
A közelgő Mobile World Congress ideje alatt kerül leleplezésre a finn óriás új Cseries termékpalettája.
A Nokia idén hivatalosan nem lesz jelen a Mobile World Congress szakmai kiállításon, ugyanakkor a rendezvény ideje alatt Barcelonában, egy zártkörű rendezvényen a sajtó számára mégis elérhető lesz. Ez, valamint a Symbian platform időtervének átalakítása egyértelműen jelzi, hogy a gyártó az év elején nem rukkol elő technikai fronton túl izgalmas ajánlatokkal, ugyanakkor az All About Symbian értesülései szerint a Cseries C3 és C6 minden bizonnyal leleplezése kerül. Az eredeti ütemterv szerint a Symbian^2 már az év első felében elérhető lett volna, ám a platform végül sosem kerül bevezetésre, helyette az év második felében érkezik majd a Symbian^3 és vele együtt a Maemo 6 is, vagyis az igazi finn csúcsmodellek az év közepén kerülhetnek bemutatásra. A Nokia C6 egyébként nem az alant látható QWERTY gombsoros Mystic lesz, hanem az 5230-hoz hasonló olcsó, érintőkijelzős modell, ám ezzel kapcsolatban egyelőre semmi konkrétum nem áll rendelkezésre.

BitMarket ajánlatok
-
LG GW620
Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Wi-Fi (WLAN), Bluetooth, 3G (UMTS), Okostelefon, Modell: csúsztat...
74 999 Ft-tól -
Nokia 3600 Slide
Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Bluetooth, Modell: csúsztatható, Árnyalatok száma: 16 777 216, Fe...
28 900 Ft-tól -
HTC Touch Pro 2
Specifikációk: Színes kijelző, Wi-Fi (WLAN), Bluetooth, 3G (UMTS), Okostelefon, Modell: csúsztatható, Operációs ...
104 900 Ft-tól
-
LG KM500
25 900 Ft-tól -
Samsung SGH-E900
27 000 Ft-tól -
Samsung GT-S3370 Corby 3G
28 900 Ft-tól

















