Gyorskeresés
Mobil, navi
Online vásárlás
RSS csatornák
Engedékenyebbé vált az Apple
Az Apple harmadik fél által fejlesztett email klienst is elérhetővé tett online boltjában.
Az App Store online boltban immáron elérhetővé a BdEmailer alkalmazás, mely POP3/SMTP alapú levelezést tesz lehetővé. A szoftver semmi különleges funkciót nem kínál, mégis érdemes egy pillanatig elmélázni rajta, hiszen a friss alkalmazás tulajdonképpen megsérti az Apple fejlesztőkészletéhez tatozó szerződési feltételeket, mely szerint minden olyan szolgáltatás fejlesztése tilos, melyhez hasonló funkciót az Apple szoftvere beépítetten kínál. Korábban éppen ilyen okok miatt utasította el az Apple a MailWrangler és Podcaster alkalmazásokat, és pont emiatt nem is kezdte el az Opera Software az Opera Mini elfogadtatásának procedúráját. Ugyanakkor valamiért a BdEmailer mégiscsak eljutott az online boltig. Egyelőre tehát igen nehéz megérteni, hogy az Apple milyen elgondolásból enged át vagy tilt le egy-egy hasonló funkciókat kínáló alkalmazást. Lehet, hogy az utóbbi időben engedményebbé vált az amerikaii cég, vagy csupán a véletlen műve, hogy a BdEmailer átjutott a rostán? A kérdés nyilván még sokáig nyitott marad, de ha több hasonló „szerződéssértő” szoftver is megjelenik az App Store kínálatában, akkor talán az Opera Mini és más hasonló alkalmazás is hamarosan elérhetővé válhat a leginkább körülrajongott készüléken.

BitMarket ajánlatok
-
Nokia E65
Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Wi-Fi (WLAN), Bluetooth, 3G (UMTS), Okostelefon, Modell: csúsztat...
35 900 Ft-tól -
Motorola V3 Razr
Specifikációk: Színes kijelző, Modell: kinyitható, Árnyalatok száma: 262 144, Felbontás: 176 x 220 pixel, Külső ...
23 000 Ft-tól -
Nokia 7210 Supernova
Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Bluetooth, Modell: átlagos, Árnyalatok száma: 262 144, Felbontás:...
21 900 Ft-tól
-
Sony Ericsson W200i
19 990 Ft-tól -
Nokia 1200
8 990 Ft-tól -
Motorola WX395
15 990 Ft-tól

















