Hirdetés

Elveszítheti vezető pozícióját a Samsung

A Motorola nagyon jól teljesített a tavalyi év utolsó negyedévében, hiszen több mint 10 millió okostelefont szállítottak le, ami 118 százalékos növekedésnek számít az ezt megelőző esztendő hasonló időszakához képest. A Samsung ugyan még mindig az élen tanyázik, ám Rick Osterloh szerint ez nem sokáig lesz így, és ha a dél-koreai gyártó nem szedi össze magát, akkor könnyedén a BlackBerry vagy a Nokia sorsára juthat.

A Motorola vezező menedzsere szerint (COO) "hét év után szinte mindenki távozott a piac éléről, aki addig ezt az előkelő pozíciót tudhatta magáénak". Osterloh hozzátette, hogy "most megint elérkezett az a nagyszerű pillanat, amikor az emberek rájönnek, hogy nem kell 600 dollárt kifizetniük ahhoz, hogy felső kategóriás élményeket garantáló telefonokat vásároljanak". A COO ráadásul figyelmeztette a konkurenseket, hogy ugyan a Lenovo kezében lévő vállalat (természetesen a mobilos részlegre kell gondolni) korábban csak 10, mára viszont már 50 országban van jelen a világon, és ez a szám az idei évben ez további 10-15 országgal bővülni fog, szóval a sikerek sem maradnak majd el, és a harmadik helyről könnyen előrébb léphetnek majd 4-6 negyedéven belül.

 

Előzmények

Hirdetés