Hirdetés

Elérhető a Fennec WM első alfa változata

A Mozilla szépen lassan fejlesztgeti mobil böngészőjét, mely kezdetben csak a Linux alapú Nokia N800 és N810 internettáblákra, majd később HTC Touch Pro modellre is elérhetővé vált egy pre-alfa kiadás keretében. A szoftvercég bejelentése szerint a Windows Mobile variáns most hivatalosan is elérte az első hivatalos alfa kiadást, mely továbbra is is csak a fent említett HTC eszközzel kompatibilis. A memóriafelhasználás terén számos javítással kecsegtető új változat kezelőfelülete és CSS-támogatása is átdolgozásra került, mely utóbbi a különböző felbontású kijelzők támogatásában játszik fontos szerepet. Ezzel együtt az új variáns már támogatást nyújt különféle bővítményekhez is, vagyis minden Touch Pro tulajdonos számára érdemes lehet frissíteni az új verzióra. A mobil Firefox böngésző várhatóan igen hosszú utat fog bejárni, mire hivatalosan is forgalomba kerülhet, de a tervek szerint a következő kiadás már több Windows Mobile alapú eszköz számára is elérhető lehet.

Azóta történt

  • Elkészült a Skyfire 1.0

    Symbian és Windows Mobile készülékek számára elérhetővé vált a Skyfire böngésző első végleges kiadása.

Előzmények

Hirdetés