A készülékek negyedén már KitKat fut

A Google közzétette az augusztusi eredményeket, már ami az Android operációs rendszert futtató készülékeket illeti. A dokumentum szerint a KitKat részesedése tovább nőtt, már a zöld robotos világ majd egynegyedét, egészen pontosan 24,5 százalékát uralja.

A folyamatos növekedés leginkább a 4.1 Jelly Bean és a 4.0 Ice Cream Sandwich kárára történik, mindkét rendszer kezd egy kicsit visszaszorulni. Ugyanígy egyre kisebb szeletet birtokol a 2.3 Gingerbread is, mely viszont még így is 11,4 százalékon áll, ráadásul 2.2 Froyo is képviselteti még magát 0,7 százalékkal. A legtöbb eszközön azonban még mindig a Jelly Bean fut, ami nem véletlen, hiszen 4.1-től kezdve 4.3-ig minden rendszer ezalatt a név alatt látott napvilágot. A KitKat növekedése mindenesetre mindenképpen folytatódni fog, az L Preview megjelenése után pedig még nagyobb változásokra lehet számítani.

Előzmények

  • Új Android még nincs, okosóra és olcsó okostelefon van

    Az idei Google I/O-n láthattunk már valamennyit az Android L-ből, de az okosórákra, az autós felhasználásra és a tévékre is nagy hangsúly került.

  • Android 4.4 frissítési körkép

    A KitKat érkezésével kívül és belül is számos újdonság érkezett az Android platformra. Összeszedtük, hogy mely készülékek kapják meg biztosan a frissítést.

  • Android 4.4 bemutató

    Megérkezett a Google legújabb édessége, mely a KitKat névre hallgat. Egy Nexus 5 fedélzetén próbáltuk ki, mit tud az Android operációs rendszer legújabb, 4.4-es változata.

Hirdetés