Gyorskeresés
Egymilliárd okostelefon 2014-ben
A Credit Suisse elemzése szerint az okostelefonok részaránya továbbra is dinamikusan növekedhet.
Hirdetés
A Reuters beszámolója szerint az okostelefonok piaca idén 46 százalékkal múlhatja felül a tavalyi értéket, vagyis az elemzői várakozások szerint a teljes év során mintegy 687,9 millió bővíthető operációs rendszerrel szerelt mobiltelefon találhat gazdára. A Credit Suisse elemzése arra is rávilágított, hogy a többfunkciós megoldások piaca a következő évek során is komoly bővülés előtt áll, így 2014-ben már várhatóan 1,05 milliárd okostelefon találhat majd gazdára. A dinamikus bővülés hátterében ezúttal Kína állhat, mely 2015-re a szegmens forgalmának 22 százalékát jelentheti, vagyis minden gyártó számára komoly figyelmet érdemel. A Credit Suisse szerint az Apple idén az okostelefonok piacának 23 százalékát szerezheti meg, de emellett a Samsung, a Nokia és a Huawei kapcsán is bővülésre számít.

iPhone 4S, Lumia 800, Galaxy Nexus
Percről percre
Quantum Break - Bejelentés, trailer
Vadiúj játékot várhatunk a Max Payne készítőitől.
Forza 5 - Érkezik a sorozat folytatása Xbox ONE-ra
A sokak által szeretett széria folytatódik.
Ubisoft - A Watch_Dogs és az Assassin's Creed 4 is érkezik Xbox ONE-ra
A Ubisoft is megerősítette, hogy két legújabb j...
Battlefield 4 - Xbox ONE-ra is érkezik
Az EA megerősítette, hogy a Battlefield legújab...
Steven Spielberg és az élőszereplős Halo sorozat
Kellemes meglepetést okozott Spielberg és a Mic...
Jön a Microsoft Xbox One
A redmondi óriáscég a játékok mellett az interaktív szórakoztatásra is komoly hangsúlyt fektet.
Xbox ONE - Bejelentés
Ma este 7 órakor bemutatkozott a Microsoft új konzolja, amely az Xbox ONE nevet kapta.
eGPU külső videokártya #2
Cikksorozatom eme részében írom le, miként építettem meg a külső videokártya házikóját







