Gyorskeresés
Dupla csúszkával készült a Sony
Játékvezérlővel és teljes gombsorral is felvértezett készülék koncepcióját védette le a Sony.
Hirdetés
Az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalának adatbázisában bukkant fel a Sony 2010-ben benyújtott szabadalma, mely a kétfunkciós csúszkás mobilok kialakításával foglalkozott. A beadvány szerint a japán óriás teljes QWERTY gombsorral és fizikai játékvezérlővel is felvértezett mobiltelefonnal készül, vagy legalábbis készült, hiszen közel sem biztos, hogy az Xperia PLAY után még lesz bármilyen hasonló megoldás. A PlayStation platform konkurensek előtti megnyitásával a Sony viszonylag kényszerpályára került, hiszen a legtöbb Android-alapú okostelefonból ma már szinte teljes egészében hiányoznak a gombok, így a szoftverek sem alapozhatnak a fizikai játékvezérlő jelenlétére. Ha pedig a Sony különféle szabadalmak próbál meg előnyösebb helyzetet teremteni saját maga számára, akkor a PlayStation platform egészen biztosan nem tud majd teret hódítani.








