Családi portré: HTC One és One mini

Az AT&T Wireless exkluzív iPhone forgalmazási jogának lejárta után a HTC töretlenül felfelé ívelő pályája hirtelen derékba tört. A nagyobb amerikai szolgáltatók korábban a tajvani cég készülékeit állították csatarendbe az Apple ajánlata ellen, ám ezt követően mindenütt az iPhone vált a preferált készülékké, melyre rátett egy lapáttal A Galaxy S sorozat európai sikere. Az elmúlt lassan másfél éves „koplalás” után azonban a One megalkotásával a HTC ismét nagyot dobbantott, hiszen az Android világ plasztik mobiljai között szinte az egyetlen igazán prémium érzést keltő fémes unibody készülék.

A tajvani cég persze jól tudja, hogy addig kell ütni a vasat amíg meleg, így hamarosan egy megnövelt méretű kiadással is előrukkol majd, mely mellett készül egy „mini” változat is a vékonyabb pénztárcával rendelkezőknek. A marketing persze alaposan átértékelte a mini kifejezést, hiszen a készülék valójában nem sokkal kisebb az eredeti modellnél, de műszaki paramétereit tekintve még így is igen erős ajánlatnak tűnik. Az augusztusban piacra kerülő HTC One mini az előzetes információk szerint 4,3 hüvelykes HD kijelzőt, UltraPixel kamerát, sztereó előlapi hangszórót, valamint Android 4.2.2 Jell Bean operációs rendszert és Sense 5 felületet kapott.

  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

  • Kamerák előtt a HTC One mini

    Rövidesen leleplezésre kerülhet a tajvani gyártó hosszú idők óta legsikeresebb csúcsmodelljének kompaktabb kiadása.

  • Ma debütál a One Mini

    A HTC egy újabb „apró bejelentésre” készül, melynek színhelye ezúttal is London lesz.

  • HTC One mini – mi változott?

    Azonos stíluselemekből, de visszafogottabb komponensekből érkezik a tajvani gyártó csúcsmodelljének kompaktabb kiadása.

  • HTC One mini kékben is

    A Desire sorozat frissítése mellett a tajvani gyártó a One mini új színbe öltöztetett változatát is bemutatta.

Előzmények

  • HTC One Max néven jön a T6

    A One sorozat tagjaként debütálhat a tajvani gyártó hathüvelykes kijelzővel szerelt óriásmobilja.

  • Fotókon a HTC One mini

    Egymás mellett pózolt a tajvani gyártó idei csúcsmodellje és annak kompaktabb változata.

  • HTC One - One új a nap alatt

    Ismét egy minőségi készülékkel jelentkezett a HTC, az új zászlóshajó prémium anyaghasználattal, Full HD kijelzővel és Ultrapixel kameratechnológiával támad.

  • Mobilarena TV: HTC One

    A mai Mobilarena TV-ben a sokak által várt HTC One fog pózolni, mely a tajvani gyártó idei csúcsgépe lesz.

Hirdetés