Ahogyan Bocha írta, tegnap még itteni idő szerint este kicsit körülnéztünk Vegas kaszinós negyedében, a Stripen. Kábé a tizedét sem láttuk a dolgoknak, de így is elég komoly dózist kaptunk fényűzésből, giccsből és hangulatból. Az itteni mércével nagyon lowend szállásunk az MGM Granddal szemben, a Hooters mellett van. A Hooters errefelé nem csak nagymellű nénik által felszolgált kaják lelőhelye, hanem kaszinó és hotel is. A mi kis kétszintes házikónk ehhez képest egy putri, de nekünk frankón megfelel, mert van benne két rohadt nagy ágy, fürdőszoba és kissé hektikusan működő WiFi is.

New York New York

Elsétáltunk a New York New York kaszinóba, meg aztán bele is sétáltunk, irgalmatlan tömeg volt, az égvilágon mindent meg lehet venni és persze ameddig a szem ellát (de ez szó szerint értendő) egymást érik a félkarú rablók meg a mindenféle játékasztalok. Itt még nem tudtuk, hogy a félkarú rablónak nem véletlenül ez a neve... Aztán vettünk pár dobozos Budweiser sört, majd megpróbáltunk aludni, hogy a jet lag után másnap kipihenten keljünk, s ez igazából sikerült is, mert bár Bocha helyi idő szerint 4-től már ébren volt, ő is 5-6 óra alvást tudhatott maga mögött, ami azért nem rossz. Reggel a sarki kajáldában kezdtük, Bocha mega-triple tálat kért, alig bírta betömni, omlett, sausage, krumpli, bacon, palacsinta juharsziruppal, nekem utóbbi kettő kimaradt a sima tál rendelése után. Ablaknál ültünk, néztük az embereket meg az autókat... és bár távolról sem vagyunk divatdiktátorok, de ahogyan a helyiek fel tudnak öltözni, az néha nagyon mellbevágó. Pizsamagatyára ballonkabát, hawaii-mintás leggings és olyan magastalpú cipő, ami itthon már évtizedek óta kiment a divatból, sőt, sosem volt ott. És aztán megjött a nyugdíjas házaspár két elektromos tolókocsiban, ahonnan az étterem előtt kipattantak, mert nem rokkantak, csak így mégiscsak kényelmesebb.

Amerikai reggeli

Gondoltuk, hogy reggel nem lesznek az MGM Grand kaszinóban túl sokan, majd ott megnézzük, hogy milyen sebesen tudunk elveszteni némi dollárt. Nagyon sebesen. Ugyanakkor örömmel jelentem, hogy nekem sikerült az egyik géptől 70%-os nyereséggel kiszállnom, de az el is ment egy másiknál, szóval összességében egyikünk sem csinált pénzt a semmiből. Úgyhogy ezt hamar meguntuk (khm), inkább elmentünk a lefoglalt autónkért a reptérre... azaz csak elmentünk volna, de kicsit másképp alakult. Az MGM Grand előtt fogtunk egy taxit, ült benne egy cowboy kalapos forma, kérdezte, hogy hova, mondtuk, hogy a reptérre, az autókölcsönző miatt. Óh, az nem arra van, mondta, az egy külön hely, ahová a reptérről is busz visz, felhívta nekünk a kölcsönzőt, megtudta, hogy igazat szólt, úgyhogy spórolt nekünk egy csomó időt... aztán bedurvult. Először is elmesélte, hogy van egy hölgy barátja, aki mostanában azzal zaklatja, hogy ideje lenne vele közelebbről is megismerkednie, kvázi új szintre emelnie a barátságukat. Ezt mondjuk viszonylag egyszerű szavakkal fejezte ki, a f betűs elég sokat szerepelt a diskurzusban, és minket kérdezett, hogy most mit csináljon... aztán amikor Bocha ügyesen hárított, akkor feltekerte a magnót, Johnny Cash szólt belőle, lenyúlt az ülés mellé és bakker, be volt neki készítve kinyomtatva a dalszöveg két példányban, sárgával jelölve, hogy hol kell levegőt venni és felszólított rá bennünket, hogy ugyan énekeljük már el vele ezt a nótát, amíg a helyszínre érünk. Rég éreztük ennyire idiótán magunkat, asszem.

Emberünk elmesélte, hogy sosem volt még külföldön - csak Hawaii-ra jutott el

Felüdülés volt kiszállni az autókölcsönzőnél, ahol volt némi sor, de az ügyintéző extra udvarias és segítőkész volt, az unalmas Nissan Altima helyett rábeszélt minket egy másik kocsira... egészen minimális felára volt egyébként, nagy engedmény volt aznap, úgyhogy bevállaltuk, ha már eljöttünk Vegasba, ilyet máskor úgysem fogunk vezetni. Kép alant.

Szerintem egyébként nagyon furcsa ez a gép, állati ereje van, de valahogy lassan jön meg, belül pedig eléggé giccsesen fröccsöntött műanyag az egész. De kabriózni Vegasban, januárban... magyarázzam még? Egyébként 5 mérföld per órás sebesség alatt nem működik a tetőt hajtogató automatika, ezt persze csak akkor tudtuk meg, amikor egy parkolóhoz közeledve csak félig sikerült lecsukni, aztán ott kóvályogtunk még pár percet a fejünk felett egy vitorlával, gondolom kicsit sem nézett ki a jelenet idétlenül, de minket itt nem ismer senki, szóval kit érdekel.

A Fry's parkolójában Bocha telefonon aktiválja a SIM-et

Elmentünk az új autónkkal a Fry's elektronikai áruházba (miután kétszer elvétettük a bejáratot és több mérföldet kerültünk, hogy visszajussunk), ahol SIM-kártyát akartunk venni, s végül a MetroPC nevű cég termékét beszélte ránk az eladó, amihez nem kell amerikai hitelkártya és van korlátlan net is a választott csomagban, 60 dollárért (+15 a SIM). Megvettük, kifizettük, betettük a BlackBerry Z10-be, volt egy telefonszám, amit fel kellett hívni, hogy aktiváljuk. No, ez egy 40 perces beszélgetés volt, olyan hajmeresztő ostobaságokkal, amiket egyikünk sem tudott felfogni. Például azzal kezdte az IVR (a gépi menü), hogy hangfelismeréssel kellett benne navigálni (ez egyébként flottul ment), aztán amikor már egy fickó végre felvette a telefont, akkor az istennek sem akarta megérteni, hogy csak SIM-et vettünk, telefont nem és egy magyarországi készülékbe tennénk a kártyát. Meg kellett adni a szériaszámát (minek?), amiről kiderült, hogy "nem támogatott", ezért sajnos így nem tudjuk használni. Hogy micsoda? Mi közötök a szériaszámhoz (amiből később IMEI-szám lett, mintha ez a kettő legalábbis ugyanz lenne)? Ez a szabály és kész, terribly sorry. Nyilván volt nálunk másik telefon, a Huawei P6 IMEI száma jó volt nekik, úgyhogy abba került a SIM, lett végre net, el tudtunk indulni Death Valley felé, de előbb még beugrottunk cipőt venni, mert direkt csak azt hoztuk magunkkal, amiben utaztunk...

Úton

És hát mondjuk finoman, hogy harmadáron vettünk cipőket a hazai viszonyokhoz képest. Most már tényleg irány a híres völgy, amihez 5-6 sávos autópályákon kellett magunkat kiverekedni a városból, egy Mustanggal, először az USA területén vezetve volt bennem némi para, de hamar kiderült, hogy tökre udvarias errefelé mindenki, ha indexelek, akkor tutira beengednek, nemigen dudálnak, nem rázzák az öklüket rosszarcú gangsterek az ablakból, szóval a vártnál könnyebben fel tudtam venni a ritmust, meg a pirosnál jobbra történő kanyarodást, meg a teljesen megdöbbentően szigorúra vett sebességkorlátozásokat. Vegastól észak-nyugat felé a 95-ös út kétszer két sávos, szögegyenes, előttünk-utánunk egy lélek nem volt, de 70 mph-nál többel nem szabad menni, pedig egy ilyen izomautóval az ember nagyon úgy érzi, hogy indokolatlan korlátok közé szorítják.

A Death Valley előtti elágazásnál van egy Area 51 pihenőhely (kép fent), az nagyon menő, vettünk is innivalót, visszafele meg itt tankoltunk, ami önkiszolgáló, berakod a kártyád, lehúzod, aztán tankolsz, majd egy idő után leemelik róla a pénzt. Naplementére értünk a Death Valley-ba, messzebb volt, mint gondoltuk, úgyhogy ezt kicsit elmértük (ide más szó is behelyettesíthető), de azért belekóstoltunk a tájba, no meg javasolt a térkép valami egyirányú utacskát a Mule Canyon felé, ami döngölt föld volt, a Mustang nagyon élvezte, gondolom. Mi is, mert a végefelé már töksötét volt, tényleg úgy éreztük, mintha a Holdon kéne autókázni, nem jött arrafelé egyetlen más autó sem, az út bejáratánál pedig egy táblán azt üzente Amerika, hogy stay out, stay alive.

Death Valley