CES 2017: Nem biztos, hogy elég olcsó lesz az Alcatel A3 XL

A 2017-es CES-en mutatkozott be az Alcatel A3 XL, amely első ránézésre egy érdekes jószág. A fehér elő- és hátlapot jópofa, színes rész töri meg középen, az összeszerelés minősége korrekt, a hardver viszont túlságosan is visszafogott.


[+]

A 6 hüvelykes IPS-megjelenítő mindössze HD-felbontású (720 x 1280 pixel), de a képminőség ehhez mérten egyáltalán nem rossz. A rendszerchip egy négymagos, magonként 1,1 GHz-es órajelen működő MediaTek MT8735-ös, a RAM mérete mindössze 1 GB, ami mellett microSD-vel bővíthető, 8 GB-os háttértár található. A hátlapon 8, az előlapon 5 megapixeles kamera található, a beépített akkumulátor 3000 mAh-s, ami ehhez a hardverhez bőven elég lehet.


[+]

Hivatalos ár egyelőre nincs, de a kiszivárgott információk szerint 200 USD-nek megfelelő összegért kerülhet piacra, ami ÁFÁ-val terhelve itthon 75 000 forintot jelentene, ennyiért sokkal jobb ajánlatok vannak a piacon, az Alcatelnél házon belül is. Észak-Amerikában nem is jelenik meg, a fejlődő országokban még Q1-ben, Európában pedig Q2-ben debütálhat. Ha addigra mondjuk a felére esik az ára, akár még lehet, hogy el is adnak majd belőle.


[+]

Utazásunkat az ASUS támogatta.

Azóta történt

Előzmények

  • Alcatel Shine Lite - a Ragyogás egy horror

    Az Alcatel új, alsó-középkategóriás készüléke valóban fényes, és tényleg meglehetősen Lite. Mondjuk többet nem ígért senki, csak az árazásnál akadtak problémák.

  • Alcatel Pop 4 Plus - 32 bites tévedés

    Koros hardverkörnyezettel, ám relatíve friss Androiddal és kellemes árcédulával keres magának közönséget az Alcatel Pop 4 Plus a hazai, olcsó phabletek között.

  • Alcatel Idol 4 - csak egyeSsel kevesebb

    Noha nem az Idol 4 az Alcatel csúcsmodellje - csak majdnem - sem felszereltségben, sem funkciógazdagságban nem kell szégyenkeznie, ráadásul szintén jár a JBL füles és a virtuális valóság.

  • Alcatel Idol 4S - a dobozba zárt világ

    Az Alcatel csúcsmobiljához VR-szemüveget csomagolnak, de ez pont mindegy, nem ettől lesz jó. Hanem a jól átgondolt funkciók és a korrekt hardveres felhozatalhoz képest versenyképes árazás hozhatja el a sikert.

Hirdetés