Bemutatkozott a Huawei Ascend P7

A mai napon lehullott a a lepel a Huawei legújabb csúcskészülékről, amely a várakozásoknak megfelelően az Ascend P7 nevet kapta, a sajtótájékoztatóra pedig a francia fővárosban, Párizsban, a Maison de la Mutualitében került sor. A show-t egyébként klasszikus és techno muzsika egyvelege előzte meg, ezzel segítve az újságírókat, hogy kicsit felpörgessék magukat a bejelentésre. Itthoni idő szerint 14 órakor kezdődött meg bemutató, a szokásoknak megfelelően először néhány eredménnyel kápráztatták el az érdeklődőket. Az Ascend P6-ból eddig 4 millió darabot értékesítettek, az okostelefon gyártó vállalatok között pedig a Huawei az előkelő harmadik helyre lépett elő, ami mindenképpen kiemelkedő teljesítménynek számít a kínai cégtől. A gyors tájékoztatás után Yu Chengdong (Richard Yu), a Huawei készülékekért felelős elnöke, szinte azonnal rátért a készülékre, valamint annak legfontosabb tulajdonságaira.

A P7 sokat fejlődött elődjéhez képest, ami legfőképpen az 5 hüvelykes, 1080p, azaz 1080 x 1920 pixel felbontású IPS LCD kijelzőben érhető tetten, melyet egyébként Gorilla Glass 3 üveg véd a karcolásoktól,. A 139,8 x 68,8 x 6,5 milliméteres készülék 124 grammot nyom, vagyis egy kicsit vastagabb és nehezebb elődjénél, de a különbség elenyésző. A masina hátlapja szintén a Corning legerősebb üvegborítását kapta meg. A motorháztető alatt egy HiSilicon Krin 910T lapkakészlet gondoskodik a hardveres erőforrásról, a processzor négy darab, 1,8 GHz-re skálázott Cortex-A9 maggal rendelkezik, RAM-ból 2 GB-ot kapunk, a grafikus gyorsítást pedig a Mali-450MP4 végzi. A belső tárhely mérete 16 GB, melyet a microSD kártya foglalatnak köszönhetően akár 32 GB-tal is kibővíthetünk. Az Android 4.4.2 KitKatre építkező felületet a szokásokhoz híven testreszabták, az Emotion UI legújabb, 2.3-as verzióját köszönthetjük a masinán, melyhez nagyjából száz különböző témát lehet letölteni.


Huawei Ascend P7

Az előlapra egy 8 megapixeles BSI szenzorral ellátott, f/2.4 apertúrájú ötlencsés kamera került, amit kimondottan szelfik gyártására ajánl a gyártó, hiszen az IMAGESmart 2.0 szoftver segítségével a kamera akár tíz arcot is felismer egyszerre. A panoráma szelfi funkciónak külön üzemmódot szántak, amit a Huawei groufie-nak hív (a group selfie-ből származik a rövidítés). A hátlapra már egy Sony BSI szenzorral ellátott, 13 megapixeles, f/2.0 apertúrájú modul került, működését sötétben egy ledes villanó segíti, videókat pedig 1080p felbontásban rögzíthetünk (a 4K támogatás tehát elmaradt).


Huawei Ascend P7

Az Ascend P7 kezeli a leggyorsabb 4G/LTE hálózatokat, ezen kívül Bluetooth 4.0 és NFC chipet, microUSB 2.0 csatlakozót, GLONASS műholdak adatait felhasználó A-GPS-t, FM-rádiót és 802.11b/g/n szabványokat támogató WiFi modult kapott. Az energiaforrást a 2500 mAh kapacitású lítium-polimer akkumulátor biztosítja, amivel a gyártó állítása szerint 404 óra készenléti és 14 órás beszélgetési idő érhető el egy feltöltéssel, a teljes töltéshez pedig 3,5 órára van szükség. Nem maradt el az energiakímélő üzemmód sem, aktiválása esetén a színösszeállítás fehér-feketére változik, és egyes adakommunikációs eszközöket kikapcsol a rendszer.

A megjelenés májusban várható a világ számos országában, köztük Magyarországon is, méghozzá fehér, fekete és rózsaszín változatban. A Huawei 449 euróban határozta meg a bruttó végfelhasználói árat, ami nem nevezhető filléres ajánlatnak. A készülékhez egyébként különböző tartozékokat is piacra dob a gyártó, lesz a repertoárban TalkBand B1 okoskarkötő, színes tok, hordozható külső akkumulátor és kijelzővédő fólia.

Legendd

Azóta történt

Előzmények

  • Huawei Ascend G525 - belül más

    Hordákban érkeznek a piacra a középáras, két SIM-et is kezelő telefonok. A sok, viszonylag ismeretlen márka után a Huawei is meg akarja mutatni, hogy miképpen kell ezt csinálni.

  • Huawei Ascend P6 - hatásos hatos

    Megrázta magát a Huawei, olyan masinát tettek le az asztalra, amiben minden tudásuk benne van. Állati szép, rettentő kezes, kiemelkedően minőségi készülék lett az Ascend P6.

  • Huawei Ascend Y300 - az utód léte nem kérdéses

    A kínai gyártó a nagy sikereket elért Y200 utódáról rántotta le a leplet, kellemes formavilág, átdolgozott felület, korrekt hardver és kiváló ár jellemzi.

  • Huawei Ascend G510 - árapály

    A kínai gyátó újdonságát most mutatták be itthon, nagy IPS kijelző, átszabott, izgalmas kezelőfelület, de kicsit lassú sebesség jellemzi, ám sikere az árazásától függ igazán.

Hirdetés