Hirdetés

Az Apple megerősítette a 128 GB-os iPad megjelenését

Ami eddig csak pletyka volt, az a mai napon megerősítést nyert, hiszen az Apple ma hivatalosan is bejelentette, hogy  az iPadek történelmében először – a következő hónaptól már a 128 gigabájtos háttértárral szerelt almás táblagépek is piacra kerülnek. Pontos dátumként február 5-ét jelölték meg, a legnagyobb tárhelyű variáns azonban kizárólag a negyedik generációs iPadek esetén lesz elérhető. Egyelőre amerikai árakat közöltek, melyek szerint a sima WiFi variáns 799 dollárért, az LTE támogatottságú verzió pedig 929 dollárért lesz megvásárolható.

Utóbbi azért meglehetősen soknak tűnik, főleg úgy, hogy ezen az áron már akár Macbook Pro is birtokba vehető az amerikai kontinensen. Az Apple marketing vezetője, Phil Schiller azért fűzött néhány szót az újdonsághoz:

"Több mint 120 millió értékesített iPad után nyugodtan kijelenthető, hogy a felhasználók már nem csak szórakozásból vásárolnak iPadet, hanem ezen az eszközön keresztül is képesek dolgozni, tanulni és játszani, és sokkal inkább választják a táblagépeket, mint a régi PC-ket. A megduplázott tárhelynek, és a több, mint 300 ezer alkalmazásnak köszönhetően pedig még több lehetőség nyílik a könyvek, zenék, filmek és játékok tárolására."

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPad mini - piaci igény

    A kisebb méretű iPad a piaci igények miatt születhetett meg. Az Apple így megmutathatta, hogy táblagépes fronton még mindig szuperek.

  • Apple iPhone 5 - öt lett S

    Megújult, sokat változott, megnyúlt és vékonyodott, de vajon megőrzi-e piacformáló és vezető szerepét a sorrendben hatodik iPhone, amely a 4S-t váltja?

  • Az új iPad - nem kellett jósnak lennünk

    Megérkezett az új iPad, melyet a kereshetőség miatt a neten mindenki iPad 3-nak fog hívni. A kijelzője elképesztő, processzora nem változott. Alapvetően papírforma.

Hirdetés