Hirdetés

Apple blog: Gyári kiegészítők iPadhez

Az iPad hivatalos magyarországi forgalmazásának megkezdésével együtt megélénkült az ahhoz tartozó kiegészítők piaca is. A StarKinghez például a héten érkeztek meg a hivatalos Apple tartozékok, melyeket ennek megfelelően el is küldtek nekünk, hogy írhassunk egy rövid bemutatót a blogba. A legérdekesebb mindenképp a dokkolóval ellátott billentyűzet, mely sokak szerint valódi számítógéppé változtatja a 10 hüvelykes érintőkijelzővel ellátott táblagépet, de azért más hasznos ketyeréket is találtunk a csomagban.

iPad Keyboard Dock

Avagy a billentyűzetes iPad dokkoló tesztünk első áldozata. Bruttó 20 000 forint fölötti árával nem tartozik a kimondottan olcsó kiegészítők közé, de az eszköz használati értékén elméletileg olyan nagyot dob, hogy az ár egyből egy másodlagos tényezővé válik a gépet munkára is használó tulajdonosok számára. Egy dokkolóval egybeépített, alukeretes Mac billentyűzetet kell elképzelnünk, mely pont akkora, mint a 13 hüvelykes kijelzővel szerelt MacBookoké. Színvilága viszont az asztali gépek mellől ismerős, aluminium kereten fehér színű gombok; nagyon jól néz ki, az biztos, de a fekete előlappal szerelt iPadhez lehet, hogy egy picit jobban illene a MacBook Pro gépek fekete színű gombsora.

A csatlakoztatás igencsak egyszerű, a cucc nem kérdez semmit, belecuppantjuk az iPadet és működik. Csatlakoztatni két dolgot lehet hozzá, az egyik a Dock Connector foglalatba illeszkedő töltő/szinkronkábel (ezt érdemes bedugnunk, lévén így a készülék akkumulátora is töltődni fog), a másik a szintén hátul látható 3,5 milliméteres jackbe illeszkedő audiókábel, mondjuk egy számítógépes hangfalpárnak. Magát az iPadet a dokkba helyezve csak az alul lévő csatlakozó fogja, de stabil, sík felületre letéve egyáltalán nem lötyög benne. Viszont fontos tudni, hogy ezt a cuccot tényleg csak egy asztalon lehet használni, ágybe letéve instabillá válik az iPad, eldőlhet az egész hóbelebanc, nem erre találták ki. Asztalon viszont tényleg minden tökéletes, a kijelző nyomkodása sem billenti ki az egyensúlyából a párost.

A billentyűzet használatával valóban Mac-közeli felhasználói élményt kapunk. Ennek egyik oka, hogy a felül lévő funkciógombsor itt is a helyén van, tehát gombokkal állíthatunk a kijelző fényerején, a hangerőn, könnyedén kezelhetjük a zenét, egy gombnyomással eljuthatunk a menübe vagy a Spotlighthoz (keresés), plusz elindíthatjuk a digitális képkeret alkalmazást is. A többi gomb már teljesen ugyanaz, mint számítógépen, egyedül az itt értelmét vesztő fn (funkciógomb) hiányzik, iPaden olyan bonyolult műveletek nincsenek, melyeket ilyen szintű kombózással (cmd+shift+fn+egy betű, mondjuk) kellene előhozni.

A gépelési élmény nagyon jó, ami nyilván annak köszönhető, hogy gyakorlatilag egy sima "Mac billentyűzetről" van szó. A szigetesen elhelyezkedő gombok nyomáspontja kiváló, a kiosztás logikus és mindenki által megszokott, aki használt már számítógépes billentyűzetet, az ezzel is két másodperc alatt meg fog barátkozni. Háttérvilágítás nincs, de az iPad kijelzője a W és a P gombok közötti sávot szépen bevilágítja, tehát sötétben is használható ez a megoldás, a kérdés inkább az, hogy ki dolgozik teljes sötétségben egy íróasztalnál. A kiosztás a nálam járt példányon angol volt, de a StarKing munkatársai kérdésemre elmondták, hogy hamarosan érkezik a magyar nyelvű gombsorral ellátott kiegészítő is. Addig azonban még hátravan pár nap, akinek fontosak az ékezetek, azok mindneképp várjanak a lokalizált változatot, a magyar ékezetes karakterek bevitelének az angol kiosztású billentyűzeten ugyanis nincs szofisztikált módja.

iPad Dock

A kistesóról túl sokat fölösleges írni, ugyanaz a dokkoló, mint ami a fent bemutatott kiegészítőn van, csak ugye a billentyűzet hiányzik. Magyarán egy meglepően kicsi, fehér színű műanyagdarabról van szó, mely méreteit meghazudtoló stabilitással áll a lábán még akkor is, ha beletoljuk az iPadet. Ha pedig beletoltuk, tölti és képes kivezetni a hangját egy hangfalba, magyarán a 9000 forintos végfelhasználói áron futó kiegészítő nem más, mint az iPad töltésének egy igen kifinomult módja. Irodai használathoz ez is ajánlott lehet, akik viszont valami vastag védőtokkal óvják gépüket, mindenképp gondolkozzanak el a kényelmességen a vásárlás előtt; a billentyűzet használatáért nyilván megéri lehámozni a tokot, de egy egyszerű töltési folyamatért már közel sem biztos, hogy érdemes ilyesmivel bajlódni.

iPad Camera Connection Kit

Avagy egy két részből álló kiegészítő, melynek segítségével pótolhatjuk az iPad USB-csatlakozójának és kártyaolvasójának hiányát. Mindkét fehér színű adaptert az iPad alján lévő Dock Connectorba kell beszúsztatni, ha megtettük és csatlakoztattuk a kamerát vagy az SD-memóriakártyát, felugrik egy ablak, melybe az általam használt 8 GB-os SDHC memóriakártya tartalmát (1000 kép) körülbelül 25 másodperc alatt olvasta be az iPad; ez az idő elég volt a miniatűr képek elkészítéséhez is, tehát a folyamat nagyon gyors.

Ha a betöltés kész, négy lehetőség közül választhatunk: importáljuk az összes képet, töröljük az összes képet, vagy kijelölgetünk párat és azokat importáljuk/töröljük. Teljes képernyőn megnézni az importálás előtt viszont marhára nem tudjuk őket, hogy miért, azt nem értem. Egy fotós számára nyilván hasznos a kártyáról történő törlés funkció, de könyörgöm, ha egy képernyőn harminc fotót látunk (hat darab ötös sor fér kép a képernyőre egyszerre, a hetedik sornak csak a teteje látszik), akkor azok kicsik, kicsiben meg magán a fényképezőgépen is meg lehet nézni a fotókat. Viszont a törléshez lehet, hogy meg kellene őket nézni nagyban is, erre viszont nincs lehetőség az importálás előtt, aminek semmi értelmét nem látom, a technológia adott, a funkció hiánya csupán rossz gondolkodásmód eredménye.

Az USB-s csatlakozó sem tökéletes, ha pendrive-ot kötünk a készülékre, felugrik a képek (és támogatott formátumú videók) importálásához szükséges ablak, de mást nem tudunk csinálni. A móka kedvéért csatlakoztattam egy külső merevlemezt is, mely kizárólag USB-ről veszi fel a működéséhez szükséges áramot; az iPad természetesen nem tudott annyit adni neki, hogy működjön. A negyedik generációs iPod touch USB-s csatlakoztatása szintén importálóképernyő-felbukkanást eredményezett, a touch akkumulátora pedig nem töltődött. Ezekkel persze nincs semmi probléma, csupán azért írtam le őket, hogy előre válaszoljak a fórumban esetlegesen felmerülő kérdések egy részére. Jó hír viszont, hogy egy teljesen alapszintű Logitech USB-s számítógépes billentyűzetet tudott kezelni az iPad az USB-s átalakító segítségével, annak ellenére is, hogy csatlakoztatáskor kiírta, hogy a kütyü nem támogatott.

A szintén 9000 forintos kiegészítőnek tehát én alapvetően nem látom sok hasznát, azoknak a fotósoknak lehet jó, akik gyakran szeretnének munka közben törölgetni az SD formátumú memóriakártyájukról (bár a profibb gépek egy részében úgyis CF-kártya van), a képek életéről pedig a miniatűrök alapján is tudnak dönteni. A billentyűzet csatlakoztatásának lehetősége viszont jó hír lehet a házibarkács kedvelőinek, de az biztos, hogy a gyári billentyűzetes dokk sokkal egyszerűbb, elegánsabb és kezelhetőbb módja a billentyűzetes gépelésnek.

iPad 10W USB Power Adapter

A szintén 9000 forintos kiegészítő egy hálózati töltő az iPadhez, tehát azoknak jó, akik nem elégednek meg a gyárilag kapott egy darabbal, kettő kell nekik, mert két helyen használják a készüléket. A kábel jó hosszú (1,8 méter), ami nagy szabadságot enged, a töltési idő pedig sokkal jobb, mint számítógép vagy iPhone töltő használata esetén: 0-ról 80%-ra kicsit több, mint három óra alatt tolja fel az iPad akkumulátorát. Ugyanez számítógépről hét és fél, iPhone töltőről pedig öt és fél óra.

Összegzés

A gyári kiegészítők közül nekem leginkább a billentyűzetes dokkoló jött be, egészen új felhasználói élményt nyújt az iPaddal. A sima dokkoló is hasznos cucc lehet azoknak, akik a munkaasztalon szofisztikáltan szeretnék tölteni a masinát, az USB/kártyaolvasó páros viszont nem működik úgy, ahogy én logikusnak tartanám. A (második) hálózati töltő nyilván klassz és sokaknak kell, viszont lehetne olcsóbb is; gyorsabb töltés és Apple-design ide vagy oda, ennyiért nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás a készülék hálózati áramról történő töltésének.

Bocha

Azóta történt

Előzmények