A Motorola az Android alapú fejlesztőkészlet kiadásával hivatalosan is megerősítette, hogy a sokat pletykált Android alapú készülékei hamarosan piacon is megjelenhetnek. A Google által vezetett Open Handset Alliance nyílt operációs rendszere köré épülő Motorola készülékek közül kettő specifikációja mára nagyrészt ismertté vált. A jövevények közös vonása, hogy hardveres QWERTY billentyűzettel és WLAN modullal is rendelkeznek. Az olcsóbb, MB200 néven érkező modell 528 MHz-es Qualcomm processzort, 3G támogatást, VGA kamerát és 320x480 képpontos érintőkijelzőt, míg az MB300 5 megapixeles kamerát, nagyméretű belső memóriát és prémium külsőt is kapott. Ha a feltételezésnek hinni lehet, akkor az MB200 a „Morisson”, míg az MB300 a „Calgary” beslő néven fejlesztett készülék.
Azóta történt
-
Motorola Cliq Android alapokon
A Motorola bemutatta 3,1 hüvelykes kijelzővel és 5 megapixeles kamerával szerelt Android alapú okostekefonját.
Hír 76
-
Motorola DEXT: Számos szoftverrel a fedélzetén
Rengeteg előre telepített alkalmazással érkezik majd az Android alapokon nyugvó Motorola QWERTY csúszka.
Hír 17
Előzmények
-
Motorola Heron és Sawgrass: Törölve?
Az MKM Partners szerint az amerikai AT&T mégsem veszi fel kínálatába a Motorola Android alapú üdvöskéit, mivel azok túlságosan elavultak.
Hír 5
-
Jönnek az Android alapú Motorolák
Szeptember tizedikén leplezi le Android alapú termékpalettáját a Motorola.
Hír 23
-
Motorola Sholes Android alapokon
Hamarosan érkezik a WVGA+ érintőkijelzővel és 5 megapixeles kamerával szerelt Android alapú QWERTY Motorola.
Hír 17
-
Android fejlesztőkészlettel állt elő a Motorola
Az amerikai gyártó az első Android alapú telefon bemutatása előtt tette elérhetővé a fejlesztői környezetét.
Hír 3
Hirdetés
Percről percre
it A jelentések szerint az USA hosszú idő után döntött, és visszavonta a Huawei kapcsán kiadott exportlicencet az Inteltől és a Qualcommtól. Ez mindegyik félnek nagy probléma lehet.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
PlayStationre tart a Rocksmith+
gp Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat.
Masszív előrelépésnek tűnik a Zen 5
ph Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz.
Destiny 2 - Végre megérkeztek a régóta várt új pályák
gp A PVP csomag mindenki számára ingyen elérhető lett a minap.
Kompakt AIO-k Thermalright recept szerint
ph A gyártó pozicionálható kijelzővel szállított üdvöskéjét variálható világítással vagy anélkül egyaránt választhatjuk.
The Witcher 3 REDkit - Megjelenési dátumot kapott a modszerkesztő
gp Nemsokára még egyszerűbb lesz extra tartalmakat gyártani a játékhoz.