Android 4.4 KitKat – minden harmadik „droidon”

Az iOS és Windows Phone platformoktól eltérően az Android-alapú készülék tulajdonosai sosem lehetnek biztosak az operációs rendszer frissítéseinek elérésében, éppen ezért az újabb kiadások térnyerése is jóval lassabb. A Google legfrissebb statisztikájából kiderül, hogy a használatban lévő készülékek közel felén az Jelly Bean variáns fut, mely az októberi 50,9 százalékos relatív részesedése után novemberre 50 százalék alá csökkent. A nem túl jelentős változás hátterében a KitKat verzió terjedése áll, mely mostanra 33,9 százalékos részesedést ért el, vagyis nagyjából minden harmadik droidon ez fut.

Az éveken át legelterjedtebb Android 2.3 Gingerbread kora végleg leáldozóban van, bár a 9,1 százalékos részesedésével továbbra is megelőzi a 7,8 százalékon álló Ice Cream Sandwich kiadást. A frissen bemutatott Android 5.0 Lollipop egyelőre nem szerepel a Google statisztikáiban, vagyis egyelőre a 2010 májusában bemutatott Android 2.2 Froyo idő közben 0,5 százalékosra csökkent részesedését sem éri el.

Előzmények

Hirdetés