Alkalmazásbemutató: City Prediction

Gács Rezsőnek, ismertebb nevén Rodolfónak köszönhetően gyerekkorunkban rengetegen foglalkoztunk a bűvészettel, ami egyébként nem csak a kicsik, hanem a felnőttek számára is egy nagyszerű hobbi. Bár általános iskolás koromban én nem mélyedtem el igazán a dologban, mindig is lenyűgözött a bűvészet, amit egyébként az elmúlt években elég gyakran volt alkalmam látni, mivel szinte az összes hazai telekommunikációs cég szórakoztatta már efféle módon a különféle eseményeken összegyűlt újságírókat. Ezen felbátorodva pár évvel ezelőtt el is kezdtem bűvészkedni, kvázi bepótolva azt, ami kimaradt a gyerekkoromból, a barátaimat és a családtagjaimat pedig azóta is nagy lelkesedéssel untatom szórakoztatom, hiszen mára számtalan kártyatrükköt ismerek.

A fentiek fényében mindenki el tudja képzelni, hogy mekkora lelkesedéssel nyitottam meg Györkő Péter levelét, aki hazánk egyik legtehetségesebb előadójával, a bűvészvilágbajnok Hajnóczy Somával együtt fejlesztett ki egy teljesen egyedülálló iOS-alkalmazást, ami igazából egy bűvésztrükk. Ebből adódóan kicsit nehéz is írni róla, lévén a működését nem szeretném leleplezni; a lenti videót megnézve viszont mindenki láthatja, hogy miről is van szó.

Az angolul kevésbé jól beszélők számára érdemes kiemelni, hogy a trükköt a néző iPhone-ján lehet végrehajtani, amire nem szükséges semmilyen alkalmazást telepíteni vagy más buherálást végezni. Azt is bátran el merem árulni, hogy nem hangvezérlésről van szó, a trükk akkor is működik, ha az alanya egy lapra írja le a kiválasztott város nevét, amit aztán senki sem mond ki. Ezt kihasználva akár kétszer egymás után is elő lehet adni a trükköt, erre azonban csak a tapasztaltabb előadóknak érdemes vállalkozniuk, mert a dolog igényel némi koncentrációt, a módszer pedig bár közel sem egyértelmű, a közönségben akadhatnak olyanok, akik kitalálhatják a működését. A hatás tényleg akkor a legjobb, ha csak egyszer adtuk elő, úgyhogy lelkesedés ide vagy oda, a többségnek érdemes ennél maradnia.

Te is alkalmazásfejlesztő vagy?

Ha szeretnéd, hogy az általad fejlesztett mobilos alkalmazásról is írjunk a Mobilarena hasábjain, írj egy e-mailt a hello@mobilarena.hu címre! Előtte azonban megkérünk, hogy olvasd el az alkalmazások megjelentetésével kapcsolatos felhívásunkat!

Felhasználó vagy?

Támogasd a magyar alkalmazásfejlesztőket azzal, hogy az ingyenes szoftvereket letöltöd, ezzel növelve az adott applikáció számlálóját! A fejlesztők nevében is köszönjük!

A készítőket egy dolog miatt érheti csak kritika; a trükk előadásának leírása csak angol nyelven érhető el. Üzleti szempontból ez érthető, egy ennyire egyedi alkalmazással Somáéknak nyilván jó esélyeik vannak a nemzetközi piacon is, azonban mindenképp szimpatikus lépés lenne, ha idővel magyar nyelven is meg tudna szólalni a jelenleg kizárólag angolul tudó szoftver (sőt, talán a fenti videót is érdemes lenne megcsinálni magyarul). Az eladásokkal nem valószínű, hogy probléma lesz, a trükk megtekintése után több ismerősöm is egyből az App Store-ban kezdett kutakodni a 2,99 USD-s áron elérhető app után, aminek az árát elég jól lőtték be, bőven az ingerküszöb alatt van, főleg akkor, ha sikerül vele korábban sosem látott kifejezést csalni az ismerőseink arcára. Azonban nem árt tisztában lenni azzal, hogy a bűvésztrükkök többségéhez hasonlóan ez is csak akkor működik, ha előadója magabiztos és folyamatosan tud beszélni.

A City Prediction használhatához legalább 7.0-s iOS-t futtató iPhone, iPad vagy iPod touch készülékre lesz szükség, de ez utóbbi eszközön a trükköt nem lehet előadni, a közönségben tehát kell lennie valakinek, aki Apple Maps-szel felszerelt iPhone-nal vagy iPaddel rendelkezik.

Bocha

Azóta történt

  • Alkalmazásbemutató: Lottó Monitor

    Sokan szeretnek lottózni, és még többen szeretnének egy kamionnyi pénz nyerni. Lottószelvényeink és a sorsolások információinak nyomon követésében segít a magyar fejlesztésű Lottó Monitor.

  • Alkalmazásbemutató: Laborom

    A magyar fejlesztésű egészségügyi alkalmazással grafikonokon is nyomon követhetjük vérnyomásunktól kezdve vércukorszintünkön át komolyabb laborértékeinket, illetve adatbázisba rendezhetjük gyógyszereinket.

Előzmények

  • Már az iEszközök felén iOS 8 fut

    A legújabb generációs iOS operációs rendszer még mindig nem terjed túl gyors ütemben, ám azért egyre nő a részesedése.

  • Már tölthető az iOS 8.0.2

    A kompatibilis Apple eszközökre már letölthető az iOS 8.0.2-es frissítés, amely a rövid életű 8.0.1-es verzió kritikus hibáit is kijavítja.

  • iOS 8 rendszerbemutató

    Az Apple legújabb generációs operációs rendszere nem hoz akkora változásokat, mint elődje, ám még így is számos hasznos funkcióval bővült, amiket a felhasználók örömmel fogadnak majd.

  • Alkalmazásbemutató: iBally

    Minimalista megjelenésű és igen nehéz iOS-es ügyességi játék alkalmazásbemutatónk mai témája, amelyben egy apró labdát kell minél magasabbra juttatni.

Hirdetés