Hirdetés

AirPods 3, AirTags és új iPad Pro: talán már márciusban!

A 2021-es évben is sok új Apple-terméket várhatunk, a tablet mini-LED kijelzője pedig elképzelhetően sok felhasználó fantáziáját indítja majd meg a váltással kapcsolatban.

Az Apple-lel kapcsolatban sosem lehet biztosan tudni, hogy melyik előzetes iparági pletyka igaz, és melyikből nem lesz semmi, az utóbbi időben viszont elég jól bejöttek az állítások, a tavalyi év második felében pedig tényleg sok új terméket láttunk a cégtől. Várhatóan a számukra nagyon sikeres 2020 után idén sem áll meg a termékrengeteg, az első bemutatóra várhatóan márciusban kerül sor, és három új kütyüről már most szó van ezzel kapcsolatban.

 

Jon Prosser és a LeaksApplePro egymástól függetlenül említik az AirTags nevű kütyüt, ami a nagy mobilos konkurens SmartTag névre hallgató eszközéhez lehet hasonlatos, és afféle okos kulcstartóként, Bluetooth trackerként működhet, és ha sikerül bele gyorsan implementálniuk az UWB (Ultra-Wide Band) pozicionálást, akkor jóval pontosabban működhet a dél-koreaiak jelenlegi megoldásánál, ám erről egyelőre még semmit nem tudunk.

 

Az új iPad Pro először 12,9-es méretben jöhet, és várhatóan mini-LED kijelzővel érkezhet (erről már Ming-Chi Kuo is beszélt), ami jóval magasabb szintre emelheti az iPad gépek megjelenítési minőségét, és így a felhasználói élményt. Ezeken kívül az AirPods-vonal is frissül, állítólag az AirPods 3 megkapja a Pro in-ear kialakítását és töltőtokját, a kedvezőbb árszint pedig az aktív zajszűrés hiányában nyilvánul majd meg.

Borítókép: iPad Pro 12.9 (2020)

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

  • Egy hét múlva erősít az iPad Pro

    Április 20-án tartja az Apple a következő sajtóeseményét, egybehangzó tippek szerint az A14X Bionic chippel szerelt iPad Próval a főszerepben.

Előzmények

  • Apple Watch SE - alma mater

    Az olcsóbbik Watch is oktatja az okosóra mezőnyt – előnyösebb ár/érték mutatóval.

  • Apple iPad Pro 12.9 (2020) - laptop helyett?

    Cupertinóban egyre inkább be akarják bizonyítani, hogy nincs szükség a mindennapokban asztali operációs rendszerre: Magic Trackpaddel és egyéb asztali kiegészítőkkel próbáltuk ki a legnagyobb új iPadet!

Hirdetés