Gyorskeresés
Adobe: Az iPhone tulajdonosoknak kell a Flash
Decemberben több mint hétmillió alkalommal probáltak meg Flash bővítményt letölteni az iPhone és iPod Touch tulajdonsok.
Hirdetés
Az Adobe 2008 márciusában jelnetette be, hogy megkezdte a Flash lejátszójának átírását az iPhone számára, melyet tavaly megerősíteni látszott az Apple és az Adobe közös bejelentése is, mely szerint a két cég együtt próbálta volna meg a Flash integrálását. A két cég kapcsolata idő közben komolyan megromlott. Steve Jobs, az Apple feje az iPad bejelentése során kritikán alulinak minősítette a Flash lejátszók implementálását, mely nem csak gazdaságtalanul bánik az erőforrásokkal, de Mac OS környezetben a legtöbb fagyás hátterében is az Adobe megoldásai állnak. Az Adobe ugyanakkor folyamatosan sulykolja, hogy a teljes web eléréséhez szükséges a Flash támogatás, hiszen csak múlt decemberben 7 millió iPhone és iPod Touch tulajdonos próbálta meg letölteni az Adobe bővítményét sikertelenül készülékére. A Steve Jobs által a HTML 5 miatt halálra ítélt Flash technológia hanyagolása ugyanakkor jelenleg még számos oldal megjelenítését teszi lehetetlenné a hordozható Apple termékek tulajdonosai számára, de persze nem elképzelhetetlen, hogy a jővőben az iparág valóban áttér majd az olcsóbb fejleszőeszközökkel is látványos animációkra képes HTML 5 és WebGL alapú 3D megoldásokra.

Azóta történt
Előzmények
Sötét fellegek az iPad felett
Apple iPad – a nagyra nőtt iPod Touch
Apple: 8,7 millió iPhone egyetlen negyedév alatt
Nexus One Flash 10.1 támogatással
Flash 10.1 lejátszót kap a webOS
Adobe: Passzív-agresszív kampány az Apple ellen
Flash támogatás iPhone-ra is
Adobe Flash: Az iPhone kivételével mindenhol
Adobe: Teljes Flash támogatás mobilokba







