A Computex nemzetközi szakkiállításon mutatta be a nettó 200 dollár alatti nyitóáron érkező Android 4.0 Ice Cream Sandwich táblagépét az Acer, mely az NVIDIA Kai projekt jegyében négymagos Tegra 3 processzor köré épül. A nyomott ár ellenére az Iconia Tab A110 kapcsán egyáltalán nem kell túlságosan kompromisszumokat kötni, hiszen a 7 hüvelykes, 1024x600 képpontos kijelzője mellé előlapi kamerát, 1 GB RAM-ot, 8 GB belső tárhelyet, microSDHC kártyahelyet és HDMI kimenetet is kapott. Pletykák szerint a június 27-én kezdődő Google I/O fejlesztői csúcstalálkozó során egy hasonló árszegmensbe pozicionált ASUS internettábla is leleplezésre kerül, mely minden valószínűség szerint az Android Jelly Bean referenciamodell lesz. Az Acer Iconia Tab A110 piaci premierje a harmadik negyedév során várható.
Acer A110 – Tegra 3 kétszáz dollár alatt
- Írta: (An)Dante
- Forrás: Boy Genius Report
- Kapcsolódó cégek:
- Acer
Azóta történt
-
Heteken belül érkezik a Nexus 7?
A DigiTimes értesülései szerint a Google partnerei már megkezdték a Jelly Bean alapokon nyugvó Nexus 7 szállítását.
Hír 31
-
Acer Liquid Gallant Duo – két hálózaton
Jó áron és jó felszereltséggel érkezik az Acer két hálózat egyidejű elérést biztosító Android 4.0 Ice Cream Sandwich alapokon nyugvó okostelefonja.
Hír 31
-
Acer Liquid Gallant Solo – egyszerű egykártyás
Egyetlen SIM kezelésére alkalmas változatban is piacra kerül az Acer Liquid Gallant Duo.
Hír 13
-
Iconia Tab A110 – Jelly Bean alapokon
Android 4.1 Jelly Bean operációs rendszerrel kerül piacra az Acer augusztus végén leleplezett internettáblája.
Hír 18
Előzmények
-
Computex 2012: Windows 8-ra építi új táblagépeit az Acer
Magyar idő szerint hajnalban mutatta be Taiwanban az Acer a Microsoft új rendszerével szerelt masináit.
Hír 34
-
Acer Iconia Tab A510 - négy mag kettő áráért
Csúcsteljesítményű hardvert kínál relatíve kedvező áron, ez az Acer legújabb tabletjének receptje. Vajon ennyi elég is a sikerhez?
Teszt 40
-
Acer 100 – ICS frissítés idő előtt
Néhány nappal a beharangozott premier előtt elérhetővé vált az Acer 100 Android 4.0 frissítése.
Hír 20
-
Acer Iconia A510 – áprilistól Európában
Ötszáz euró körüli áron debütál az Acer második Nvidia Tegra 3 Kal-El processzor köré épülő internettáblája.
Hír 10
Hirdetés
Percről percre
it A kreativitás szimbólumait zúzták be egy iPad-reklámban, ez pedig hatalmas felháborodást okozott.
it Meggondolta magát a Ford, a helyzetre való tekintettel 2030 után is kínálhat Európában hibrid és benzines autókat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
Megjelenési dátumot kapott a PO'ed: Definitive Edition
gp Az új kiadás kevesebb mint egy hét múlva már elérhető lesz.
Elveszítette az egyik legnagyobb kínai partnerét az Intel és a Qualcomm
ph Az USA visszavonta a két cég exportlicencét, így nem adhatnak el új lapkákat a Huawei-nek.
WitchSpring R - Nyár végén jönnek a konzolos kiadások
gp A remaster kiadás tavaly ősszel debütált PC-n, hamarosan végre újabb platformokra is befut.
LG Mobile blog
LG blog: Ken Hong szerint a G8X ThinQ egy új megközelítés
Alternatív Hajtás blog
Csak elektromos meghajtással jön az új Mini
- Gyúrósok ide!
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Milyen egeret válasszak?
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- AMD Navi Radeon™ RX 6xxx sorozat
- AutoCAD
- Honor Magic5 Pro - kamerák bűvöletében
- Ukrajnai háború
- Autós topik
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- További aktív témák...