A Meizu és az AKG közös fejhallgatóval jelentkezhet április 15-én

Az utóbbi időben egyre nagyobb divat, hogy az okostelefonokat gyártó cégek társulnak egy fejhallgatókkal és fülhallgatókkal foglalkozó vállalattal, láttunk például Nokia-Coloud együttműködést, a HTC és a Beats is dolgozott már együtt, és hosszasan sorolhatnánk még ezeket a koprodukciókat. Most a Meizu és az AKG fogott kezet.

A Meizu és az AKG közös fejhallgatója két nap múlva mutatkozik be.

A Meizu hivatalos Weibo oldalán található az információ, mi szerint április 15-én bemutatják az első közös terméküket, ami minden valószínűség szerint egy headset funkciókkal ellátott fejhallgató lesz, amit a Meizu MX-szériába tartozó készülékekhez fognak hangolni. Kíváncsian várjuk az új eszközt, illetve azt is, hogy az ázsiai piacokon kívül megjelenik-e máshol is az új üdvöske.

Előzmények

  • Meizu m1 note - én elmentem a vásárba

    Az m1 note (így, kisbetűkkel) szinte minden szempontból csúcskészülék, csak éppen a külső és az árcédula árulkodik középkategóriáról, ám ne becsüljük alá a Meizu jól árazott phabletjét!

  • Húszmillió Meizu készülék fogyhat idén

    A feltörekvő kínai gyártó remekül árazott készülékei idén népszerűbbek lehetnek, mint valaha, minden bizonnyal átlépve a húszmilliós álomhatárt.

  • Meizu MX4 - reformkonyha kínai módra

    Két év után ismét náluk járt egy Meizu, és megint furán néztünk a sajátos Flyme OS-re. Azonban a különleges Android variáció mögött remek telefon lapul, kár hogy nálunk nem forgalmazzák.

Hirdetés