A Leica támogatásával született meg a Huawei P9

Óriási hajcihőt csapott a Huawei a P9 bejelentése kapcsán. Londonba csődítették össze a világ minden pontjáról a sajtót, hogy bemutassák azt az okostelefont, amely a szerintük a Huawei történetének legjobb készüléke. A P sorozat történelme szintén Londonban indult a P6-tal, amely egy roppant elegáns, akkoriban a világ legvékonyabb készülékének járó címet is elnyerő, divatos modell volt. A saját chipset és a GPU párosítása azonban nem sikerült tökéletesen, ezen a P7 már változtatott, a tavalyi P8-ra pedig már tényleg nem lehetett panasz. Időközben a CES-en megjelent a Mate 8 nevű óriástelefon is, ezért várható volt, hogy az új P9 számos olyan megoldást vesz majd innen át, ami már bizonyított.

Több mint 1000 meghívott vendég
Több mint 1000 meghívott vendég [+]

Pont ezzel kezdődött a sajtóesemény, Richard Yu felidézte a korábbi modelleket, majd tök hirtelen bejelentette a P9-et és a P9 Plust. A kisebb 5,2, a nagyobb 5,5 hüvelykes kijelzőt kapott, de a lényeg, hogy ebben a készülékben debütál a Leica és a Huawei együttműködésének gyümölcse. Továbbra is fókuszban van a design és az anyaghasználat. Ennek eredménye, a unibody, fémből készült, finoman lekerekített, homokfúvással megmunkált felületű készülékház. Magyarországon három színben lesz elérhető: ezüst, szürke, arany. Mindkét modell kijelzőjének felbontása Full HD (továbbra sem tér át a Huawei a QHD-re), a kijelző körül csupán 1,7 mm-es keret látható, a készülékház vastagsága 6,9 milliméteres, mivel a kamera nem áll ki belőle (erre egyébként roppant büszkék voltak).


[+]

A sima P9 hátlapja alatt 3000 mAh-s akkumulátor lapul, ez 12 óra videóra, 8 óra böngészésre, 20 óra beszélgetési időre, 56 óra zenelejátszásra képes, a gyártó szerint egy napos kemény nyúzást is kibír energiával. A töltés is gyors: 60 perc alatt 83%, 30 perc alatt 44% tehető a telepbe. A P9 Plus már 3400 mAh- akkumulátort birtokol, ez arányos hosszabb üzemidőt jelent. Nem hiányzik az ujjlenyomat-leolvasó, ami még a Mate 8-hoz képest is gyorsabb lett. A burkolat mögött dolgozó Kirin 955-ös chipset 16 nanométeres gyártástechnológiával készül, 2,6 GHz-en ketyeg. Érkezik hagyományos, egy SIM kártyát fogadó változat, a dual SIM-es változatba pedig két darab nanoSIM-et lehet majd tenni, az egyik helyére lehet a microSD-t betolni, de akkor borul a kétkártyás működés, ami egyébként dual-active. Belül elvileg tripla antenna van, akármelyik kezünkkel is fogjuk a telefont, nem fogjuk tudni árnyékolni, mert automatikusan azt az antennát használja a készülék, amelyiken a legjobb a vétel.


[+]

A P9 újdonsága a fotózással kapcsolatos fejlesztések hada, új szenzor, algoritmusok, szerényen csak annyit mondtak a sajtóeseményen, hogy a Huawei és a Leica újra felfedezte a mobilos fotózást (reinvent), akárcsak az Apple annak idején a telefont.  Két kamera van a hátlapon, két IMX286 Sony szenzor 12 megapixeles felbontással van ezek mögött, egyik RGB a másik monokróm, amivel a Huawei szerint 270%-kal több fény jut be, mint egy iPhone 6s kamerájába, jelentsen is ez bármit. Mindenesetre a Huawei és a Leica minden eddiginél jobb képminőséget ígér nemcsak nappal, hanem rossz fényviszonyok esetén is, erről majd saját magunk győződünk inkább meg. A hibrid autofókuszról viszont nem kell győzködni senkit, a két lencsével a távoli fókuszálás lesz egyszerű (és a mélységélesség állítgatása akár utólag is), a lézerrel pedig a közelebbi témákra lehet villámgyorsan élesíteni. És mindebben állítólag egy új ISP is segít majd.


[+]

Az apertúra f/2.2-es, a látószög pedig 27 milliméteres (35 mm ekvivalens), a lencsék aszférikusak (ASPH). Az aszférikus lencse bonyolultabb felületi profilja képes csökkenteni, vagy teljesen megszüntetni sokféle optikai aberrációt. Van professzionális mód, RAW-ba is lehet menteni a képeket, van manuális fókusz is. Ja, és betették a Leica exponálógombjának hangeffektusát, csak a poén kedvéért. Az előlapi kamera 8 megapixeles. A P9 Plus tud még néhány extrát, amit a sima P9 nem, Press Touch, amit ugye Force Touchként ismerünk (volna) meg a Huaweinél és 3D Touchként az Apple-nél. Most már tényleg lesz ilyen megoldása a Huaweinek is, a P9 Plusban már érzékeli a nyomás erősségét is a kijelző, így extra dolgokat tudunk elérni. Szintén a P9 Plus extrája az infraport, ami természetesen távirányítóként szolgálhat, valamint a sztereó előlapi hangszórópáros is a nagyobb modell kiváltsága.


[+]

Természetesen van 4G, NFC, nincs viszont Qi töltés. Alul Type-C USB csatlakozó mosolyog. A felhasználói felület a 6.0-s Androidra épülő EmotionUI 4.1. Magyarországon a P9 és a P9 Plus is megjelenik valószínűleg május végén. A P9-ből a 3 GB RAM-mal és 32 GB belső tárhellyel bíró verzió érkezhet hozzánk, a P9 Plus pedig 4 GB RAM-ot és 64 GB belső kapacitást vonultat majd fel. Árakat pár napon belül tudunk majd, a hazai piacon elérhető lesz az egykártyás és a dual SIM-es változat is. Aki kíváncsi az új Huawei-re, az ne hagyja ki a szombati Veletech kiállítást, ahol először lehet majd kipróbálni az újdonságot.

Azóta történt

  • Veletech: dupla kamerával villant a Huawei P9

    Itthon is bemutatkozott a neves gyártó legújabb csúcskészüléke, a Leicával közösen megalkotott Huawei P9. A P9 Plus is érkezik.

  • Mobilarena TV: Nem balalajka, dupla Leica!

    Múlt héten a Huawei, este hat órakor pedig mi mutatjuk be az egy színes és egy monokróm hátlapi kamerával felszerelt P9-et, amelyet a Leica segítségével alkotott meg a sencseni gyártó.

  • Huawei P9 - 9 pont, feketén-fehéren

    A színes és monokróm szenzorral is rögzítő, dupla Leica kamerás P9 a Huawei eddigi legjobbja, és a Kirin 955-ös SoC is hozza a csúcssebességet a mutatós készülékházban.

  • Hamarosan bemutatkozhat a P9 Max?

    Méghozzá 6,9 hüvelykes kijelzővel, aminél még mindig nem süti el a QHD felbontást a Huawei, hardveres erőnek pedig nem lesz híján.

Előzmények

Hirdetés