Gyorskeresés
Mobil, navi
Online vásárlás
RSS csatornák
A legtöbb okostelefonban van érintőkijelző
A tavalyi év utolsó negyedében értékesített okostelefonok többsége érintőkijelzős modell volt.
Hirdetés
A Canalys legfrissebb jelentése szerint a 2009 utolsó negyedévében értékesített okostelefonok 55 százaléka érintőkijelzős modell volt, mely egy év alatt 138 százalékos bővülést jelent, vagyis a kizárólag gombok segítségével vezérelhető modellek egyre inkább háttérbe szorulnak. Az érintőkijelzős okostelefonok 75 milliós piacát 2009-ben az Apple vezette 25,1 millió iPhone értékesítésével, melyet a Nokia követett 22,3 millió készülékkel. Ez utóbbi talán nem tűnik soknak, de az előző évhez képest 4.070 százalékos bővülést jelent, melyet idén is komoly piaci növekedés követhet az olcsó, ingyenes navigációval is kecsegtető ajánlatok miatt. Említést érdemel még a HTC 7,7 milliós és a Samsung 4,8 milliós eredménye is, mely utóbbi idén szintén komoly bővülés előtt áll.
A tavalyi évben összesen 166 millió okostelefon talált gazdára, melyből 78,5 millió Symbian alapú volt, tehát a rendszer piacvezető státusza egyelőre megingathatatlannak tűnik. A Canalys előrejelzése szerint a teljesen nyílt Symbian rendszer 2013-ban is piacvezető marad, melyet az Android platform követ majd a második helyen. Tavaly azonban az előző 2008-as eredményekhez viszonyított 1.073 százalékos bővülés ellenére is csak összesen 7,7 millió mobilban teljesített szolgáltatot, így a RIM, Apple és Microsoft megoldásai mögött sorakozott fel.


BitMarket ajánlatok
-
Nokia N82
Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Wi-Fi (WLAN), Bluetooth, 3G (UMTS), Okostelefon, Modell: átlagos,...
63 000 Ft-tól -
Nokia 5130
Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Bluetooth, Modell: átlagos, Árnyalatok száma: 262 144, Felbontás:...
23 900 Ft-tól -
Samsung GT-S5050
Specifikációk: Video felvétel, Színes kijelző, Bluetooth, Modell: csúsztatható, Árnyalatok száma: 262 144, Felbo...
38 900 Ft-tól
-
Samsung GT-B7330 OmniaPRO
56 000 Ft-tól -
LG GT950
0 Ft-tól -
Samsung SGH-E590
24 900 Ft-tól
Még több BitMarket ajánlat...
Azóta történt
Előzmények
Windows Mobile 6.5.3 részletek
DigiTimes: Motorola a HTC előtt
Nokia: Érkezik a Maemo 6 és a Symbian^3
Tovább nőtt a Samsung piaci részesedése
Minden várakozást felülmúlt a Nokia
IDC: A Symbian marad a piacvezető
Apple: 8,7 millió iPhone egyetlen negyedév alatt
Ismét rekordot döntött a RIM
Palm: Kisebb veszteség, kisebb forgalom
-
Érintőképernyős kezelőfelületek
Minden gyártó próbál olyan érintésvezérelt rendszert alkotni, amellyel a készülék kényelmesen vezérelhető. De nem mindegyiknek sikerül.

















