A Coolpad komolyan megpróbálja meghódítani Európát

Hirdetés

A Coolpad a kínai Yulong nevű cég márkája, odahaza ismert és népszerű, de vannak még bizonyos piacok, ahol egész szépen teljesít, ám az utóbbi időben Kínában is megszorongatta a konkurencia, ezért több új országban is megpróbálnak felhasználókat szerezni. Indiában is nemrég indult a hivatalos értékesítés, Európa keleti felén is fel-felbukkant már néhány Coolpad készülék, mi a Modena névre hallgató, középkategóriás modellt teszteltük korábban.

A müncheni rendezvény bejárata
A müncheni rendezvény bejárata [+]

A müncheni rendezvény viszont arról szólt, hogy mostantól a teljes kontinensen igyekszik a márka híveket szerezni, ennek érdekében pedig két új terméket mutattak be. A várakozásokkal ellentétben nem a Note 3 Lite nevű, Kínában kimondottan csábító áron kapható készüléket hozták el nekünk, hanem egy belépő szintű és egy középkategóriás okostelefonnal készültek. Annyit azért még megtudhattunk, hogy ha ezeknek az eszközöknek a fogadtatása jól alakul, akkor az év második felében egy jóval komolyabb készülékkel is szeretnének megjelenni.

Az olcsóbbik bemutatott telefon neve Porto S. Ez a modell 5 hüvelykes, HD felbontású kijelzőt kapott, amely egy meglehetősen karcsú, 7,6 milliméter vastag házban ücsörög. A telefonban egy MediaTek MT6735P nevű, négymagos, magonként 1 GHz-es chipset dorombol, a GPU egy Mali-T720, a RAM mérete 1 GB. A hátlapon 8, az előlapon 2 megapixeles a kamera, az akkumulátor 2000 mAh kapacitású.

Porto S
Porto S [+]

A Porto S vagy két SIM-et, vagy egy szolgáltatói lapkát és egy microSD-t fogadhat, mivel a teljes belső tárhely 8 GB, ezért alighanem sokan ezt a második felállást fogják választani. A 4G támogatás frekvenciák szempontjából teljes (Cat.4 és Band20 is ismert), a Bluetooth 4.0-s, illetve van FM-rádió is. A szoftver az Android 5.1-es verzióján alapszik, némiképp átfazonírozott (nincs például menü, minden ikon és widget a kezdőoldalakon kapott helyet), de sokszor visszaköszön a gyári interfész (például a kamera beállításainál).

Porto S
Porto S [+]

A Porto S kezdőára 129 euró, ami nem éppen tűnik életveszélyesnek a konkurens márkák számára, ez Magyarországon körülbelül 40 ezer forintnak felel meg, ami főleg a kínai modellek árazását tekintve kissé túlzónak tűnik.

A másik modell neve Torino S, ez jóval izgalmasabb gép. A középkategóriába szánt szerkezet 4,7 inches, HD felbontású, kissé lekerekített szélű kijelzőt kapott, a mai mezőnyben kimondottan kompaktnak érződik. Erre rásegít a csupán 120 grammos tömeg és a 7,9 milliméteres vastagság, valamint a legömbölyített formavilág is. Mindennek ára is van: a hátlap alatt csupán 1800 mAh-s akkumulátor bújik meg, ami manapság karcsúnak mondható.

Torino S
Torino S [+]

A Torino S hardveres felhozatalában nincs meglepetés, az erőt egy Qualcomm Snapdragon 410-es chipset adja 2 GB RAM társaságában. Az előlapon 5, a hátlapon 8 megapixeles kamera ücsörög, a beállítások között kimondottan sok manuális opció akad, de a szelfi-vonatra is felültek mindenféle szépségfokozó effektussal. A telefon legérdekesebb pontja a hátlapra tett ujjlenyomat-olvasó, amely ritka vendég még ebben a kategóriában. A gyártó szerint 0,5 másodperc alatt oldható fel az ujjunk ide helyezésével a lezárt eszköz, ráadásul nedves kézzel is működik. A Coolpad továbbgondolta a biometrikus azonosító szerepét, nem csak a feloldásra, hanem egy csomó funkció gyors elérésére is használhatjuk a szenzort, bizonyos ujjainkhoz bizonyos funkciók rendelhető hozzá, például a kamera elindítása, gyorshívás, vagy folyamatban levő beszélgetés rögzítése.

Torino S
Torino S [+]

A készülékbe két nanoSIM tehető, az egyik kártya 4G-re is fel tud lépni (de a specifikáció szerint a 800 MHz-es frekvenciát nem ismeri), a másik csak GSM-re jelentkezhet fel, ám helyette microSD is a telefonba helyezhető, noha a Torino S 16 GB-os belső tárhelye már jóval kevésbé kényszeríti ilyesmire a felhasználót, mint a Porto S feleekkora kapacitású háttértára. A drágábbik Coolpad készülék 199 eurós nyitóárat kapott, amely szintén kissé vaskosnak tűnik egy olyan hardverért, amely a középkategóriában sem éppen friss, talán az ujjlenyomat-olvasó és a kompakt kialakítás miatt szerezhet mégis vásárlókat Európában.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés