7,8 millió iOS app letöltés naponta

A szeptemberi adatok szerint átlagosan 5,5 millió applikációt töltöttek le naponta az iOS felhasználók, ami igencsak kecsegtető számnak mondható. Az októberi hónapra ez az adat még biztatóbb lett, majd 42 százalékos növekedés volt megfigyelhető, ami minden bizonnyal az új iPhone készülékek megvásárlóinak köszönhető. Ugyanígy segített a letöltési számok növelésében, hogy októberben dobta piacra új táblagépeit; az iPad Air 2-t és az iPad mini 3-at az almás vállalat, így még nagyobb mennyiségű iOS eszköz került forgalomba.

Az iOS 8 megjelenésével ráadásul még több applikáció jelent meg az App Store-ban, hiszen billentyűzetek, szoftverek és az új Egészség alkalmazáshoz tartozó kiegészítők is napvilágot láttak. Az Apple legújabb publikus információs szerint jelenleg 155 országban több mint 1,3 millió app érhető el, a napi látogatottság pedig túllépte a 300 ezer főt. A nagyobb kijelzőkkel rendelkező kütyükre, vagyis a táblagépekre eddig 675 ezer optimalizált program található az alkalmazásboltban, ám ennél meggyőzőbb adat, hogy a napi letöltés elérte a 7,8 milliós átlagos darabszámot. A cupertinóiak persze büszkén hangoztatják ezt a számot, ami minden valószínűség szerint a karácsonyi szezonban és a közeljövőben még inkább nőni fog.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPhone 6 - a méret nem minden

    A kisebbik iPhone is sokat nőtt az elődhöz képest, de épp azon a határon van, amit egy kézzel még megerőltetés nélkül lehet használni. Nagyobb is rá a kereslet, mint a 6 Plusra.

  • Apple iPhone 6 Plus - szükség törvényt bont

    Az Apple soha nem látott méretű iPhone-t dobott piacra, hogy saját pályáján verje meg a Samsungot. Megváltozott formavilág, új iOS, fejlesztett kamera... elég ez a sikerhez?

  • iOS 8 rendszerbemutató

    Az Apple legújabb generációs operációs rendszere nem hoz akkora változásokat, mint elődje, ám még így is számos hasznos funkcióval bővült, amiket a felhasználók örömmel fogadnak majd.

  • Apple iPad Air - szállj fel magasra

    Az amerikai vállalat frissítette táblagépes termékportfólióját, az elnevezés pedig igaznak bizonyul; az új készülék tényleg nagyon könnyű és rendkívül gyors lett.

Hirdetés