5000 mAh kapacitású akkumulátorral érkezik a Gionee Marathon M4

Körülbelül fél éve mutatkozott be a Gionee Marathon M3, aminek legnagyobb vonzóereje egyértelműen az akkumulátora volt, a hagyományos MT6582-alapokon nyugvó készülék ugyanis 5000 mAh-s telepet kapott. Ezzel pedig magasan kiemelkedett a hasonszőrű készülékek listájából, a gyártó szerint 3G hálózatokon 32 óra beszélgetési, valamint 32 napos készenléti időre volt képes egy töltéssel.

Így néz ki egy hivatalos fotón a Gionee Marathon M4
[+]

Az utódnak számító M4 elsődlegesen a fém készülékházzal, illetve a 4G-LTE hálózatok támogatásával próbálja meg belopni magát a felhasználók szívébe, ez a két dolog ugyanis kifejezetten hiányzott az M3-ból. Az akkumulátor továbbra is 5000 mAh kapacitású, ezzel 65 órás beszélgetési időt és 19 napos készenlétet ígér a Gionee Marathon M4. Meg nem erősített információk szerint a kijelzője 5 hüvelykes, 720p (HD) felbontású, 1,5 gigabájtnyi RAM-ot és 16 gigabájtos belső tárolóegységet kap, a hátlapra egy 8, az előlapra pedig egy 5 megapixeles kamera kerül. A pontos specifikáció megjelenése és a készülék elérhetősége még júniusban várható, az ára pedig kevesebb lesz, mint 300 dollár, ez átszámolva egyéb költségek nélkül körülbelül 83 000 forintot jelent.

Azóta történt

Előzmények

  • Lenovo P70 - rábízhatod az egész napod

    Lassan felmerül a kérdés, érdemes-e sokat fizetni egy csúcstelefonért, ha már a P70 is gyönyörű kijelzővel, nyolcmagos CPU-val és 4000 mAh-s teleppel rendelkezik.

  • Allview P6 Energy - telefon, energiabank

    Berlin, IFA, az üzemidő még tart. Las Vegas, CES, az üzemidő még mindig tart. Barcelona, MWC, és az üzemidő még mindig tart. Tényleg ilyen durva az akkumulátor?

  • Bemutatkozott a Gionee Marathon M3

    A kínai gyártó most nem az extravékonyságra törekedett, hanem középkategóriás telefonjának üzemidejét fejlesztette rendkívülivé, köszönhetően az 5000 mAh-s telepnek.

Hirdetés